Van egy furcsa kifejezés, amit már több cikkben is olvashattál: ez pedig az endokannabinoid rendszer (magyarul rövidítve EKR, angolul pedig endocannabinoid system – vagy röviden ECS). Ahhoz képest, hogy az emberi test egyik legfontosabb részéről van szó, elég keveset tudunk róla; hiszen – ahogyan azt a CBD-k esetében megszokhattátok – a kutatásokat viszonylag későn kezdték el. Azonban, amit eddig tudunk róla, már az is szó szerint bámulatos.
Épp ezért úgy gondoltam, érdemes egy külön cikkben is írni róla, hogy picit részletesebben is megismerd ezt a bonyolult, de annál érdekesebb rendszert.
Hogyan működik?
Az endokannabinoid rendszer alapvetően három komponensre bonthatóak: endokannabinoidokra, receptorokra, és enzimekre.
Endokannabinoidok
Az endokannabinoid molekulákat a szervezet állítja elő. Némileg hasonlítanak a kannabinoidokhoz, de alapvetően a tested termeli őket. A kutatók eddig két fontosabb endokannabinoidot azonosítottak:
- az anandamidot (AEA)
- és a 2-arachidonoil-glerolt (2-AG)
Ezekről elég csupán annyit tudni, hogy segítenek a szervezeted belső funkcióinak zavartalan működésében. Lényegében rengeteg belső műveletben vesznek részt: szabályozzák az energiatermelést, a fájdalom-, és közérzetet, a memóriád – de hatással vannak az alvásra és annak minőségére is.
Receptorok
Az endokannabinoid receptorok szinte az egész szervezetben megtalálhatóak. Lényegében ezek aktivizálják a sejtfunkciókat.
Két főbb endokannabinoid receptort ismerünk: a CB1-, és a CB2 receptorokat.
A CB1-es receptorok főleg az agyban, illetve központi idegrendszerben találhatók meg, épp ezért ezek a hangulathoz, fáradtság-, és éhségérzethez, illetve a fájdalomhoz kötődnek.
A CB2-es receptorok, a periferiás idegrendszerben, köztük az immunsejtekben találhatóak, épp ezért főképp az immunrendszerre, a bőrre és a csontokra van hatással.
Alapvetően azt fontos megérteni, hogy a CBD és a THC vegyületek úgy kötődnek ezekhez a receptorokhoz, hogy aktivizálják azokat. Ha úgy tetszik, a CBD és a THC kulcsok, a CB1 és a CB2 pedig zárak, de ahogy a kulcsoknál és a zároknál is, úgy mindegyik kulcs máshoz jó.
A THC a CB1-es és a CB2-es receptorokhoz kötődik, ellenben a CBD-vel kapcsolatban több, különböző véleményt olvasni.
Az egyik szerint a CBD a CB2-es receptorhoz is képest kötődni,
Ennek azonban ellentmond egy másik kutatás, ami szerint nem kötődik ehhez a receptorhoz, csak a meggátolja az enzimeket abban, hogy minél később bontsák le az endokannabinoidokat.
Egy másik vélemény szerint viszont egy olyan receptorhoz kötődhet, amelyet még nem fedeztek fel.
Megjegyzés: egyébként a receptorokat is relatíve későn fedezték fel: a CB1-eset 1990-ben, míg a CB2 receptort 1993-ban. Könnyen előfordulhat tehát, hogy van egy olyan receptor is, amit még nem sikerült felfedezni a tudósoknak.
Mindenesetre mind a CBD, mind a THC értékes hatóanyag. Ezért is tanácsolják azt a szakértők, hogy ha CBD olajat vásárolsz, akkor érdemes full spektrumút választani, hiszen CBD-t, és THC-t egyaránt tartalmaz.
Enzimek
Az enzimek az endokannabinoidok lebontásáért felelősek, miután azok elvégezték a dolgukat. Ezt a bontást két enzim végzi:
- zsírsav-amid-hidroláz, amely lebontja az AEA-t
- monoacil-glicerin sav lipáz, ami a a 2-AG-t bontja le.
Az endokannabinoid rendszer jelentősége
Az ECS meglehetősen bonyolult – ahogy te is láthattad -, és még a kutatók sincsenek pontosan tisztában a pontos működésével, és az össszes, lehetséges funkciójával.
Azonban a kutatások alapján a szakértők úgy gondolják, hogy jelentősen befolyásolja:
- étvágyat és az emésztést
- az anyagcsere-folyamatokat
- a krónikus fájdalmat
- a gyulladást és egyéb immunválaszokat
- a közérzetet
- a tanulási készséget és a memóriát
- a motorikus képességeket
- az alvást és az alvásminőséget
- a szív- és érrendszeri funkciókat
- az izomképződést
- a csontnövekedést
- a máj funkcióit
- a feszültséget
- a bőr és az idegek működését
Ezek a funkciók egyébként mind-mind hozzájárulnak az ún. belső egyensúlyhoz, vagyis a homeosztázishoz. És hogy ez mit is takar?
Amikor például lázas vagy, vagy sérülésed, ínszakadásod van, esetleg begyulladt a fogad, akkor a tested belső egyensúlya felborul. Ilyenkor aktivizálódik az endokannabinoid rendszer, ami segíti helyrebillenteni a szervezeted belső egyensúlyát.
Érdekesség egyébként, hogy nem csak az embereknek, de az állatoknak is van endokannabinoid rendszere – így a CBD olajok rájuk, tabletták, rájuk is hatással vannak.
Létezik-e endokannabinoid hiány?
Van egy elmélet, az ún. klinikai endokannabinoid hiány (angoldul CECD) elmélete. E szerint, ha a testben alacsony az endokannabinoid-szint, az hozzájárulhat bizonyos fizikai állapotok kialakulásához.
Ezért lehet (hangsúlyozom: lehet) az, hogy mások hajlamosabbak a migrénre, a fibromyalgiara vagy épp az IBS-re, azaz irritábilis bél-szindrómára.
Ezt azért valószínűsítik, mert például a fent említett 3 betegségnek sokszor nincs egyértelmű oka, magyarázata, és gyakran nem válnak be a kezelések.
Ez azért érdekes, mert ha a kutatások bebizonyítják, hogy az endokannabinoid rendszernek köze van ehhez, akkor annak fokozásával javítható a migrénnel, vagy IBS-sel küzdők életszínvonala.
Ez viszont egyelőre még csak elmélet – és a bizonyításhoz további kutatásokra van szükség.
Forrás:
https://www.healthline.com/health/endocannabinoid-system#thc