Így űzi el a kannabisz olaj a fájdalmat

Tényleg hatásos a CBD fájdalom ellen?

Néhány éve elég súlyos ínhüvelygyulladással küzdöttem, és szinte ájulásig nyomtam magam aszpirinnel, hogy egyáltalán dolgozni, létezni tudjak. A bivalyerős fájdalom végül akkor múlt el, amikor abbahagytam a munkát két hétre – és szép lassan elhagytam az aszpirint is. Tehát végülis happy end lett a sztori vége; viszont ha már akkor ismertem volna a kannabisz olajat, tuti hogy azzal helyettesítem az aszpirint. (Ráadásul a gyomrom is biztosan jobban megköszönte volna.) 🙂

Hogy te ne járj így, összegyűjtöttem azokat az információkat, amik alapján el tudod dönteni, hogy számodra jó megoldás lehet-e a CBD olaj, vagy sem.

A kannabisz olaj hatásairól – röviden

A kannabidiol, vagy ismertebb nevén a CBD egy hatóanyag, ami a Cannabis Sativában található. A CBD mellett pedig van még 107 másik olyan (jó értelemben vett) vegyi anyag, ami hasznos a szervezet számára – például a THC.

A THC-vel persze jó vigyázni, hiszen nagy dózisban “elszáll” tőle az ember – azonban az EU-ban és Magyarországon forgalmazott kannabisz olajok teljes mértékben biztonságosak. Tehát nyugodtan rendelhetsz – nem fogja a TEK rádtörni az ajtót a GLS futár helyett.

Az emberi szervezetben található egy endokannabinoid rendszer, amivel a CBD kölcsönhatásba lép – így hat többek között az agyra és az immunrendszerre is.

Igazából ehhez a témához elég ennyit tudnod, nem szeretnélek untatni a részletekkel. Viszont, ha érdekel a pontos hatásmechanizmus, akkor ajánlom, hogy olvasd el a CBD hatásairól és működéséről szóló, picit hosszabb cikket.

A CBD olaj szerepe a fájdalomcsillapításban

A kannabisz olaj és a fájdalom

Elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy nem áll rendelkezésre elég adat, hogy biztosan kijelenthessük: a CBD hatásos a fájdalom ellen. Azonban kisebb tanulmányok bizonyítják, hogy a kannabisz olajok csökkenthetik:

  • a fájdalmat
  • a szervezetben lévő gyulladást
  • és az általános értelemben vett diszkomfort-érzetet.

Habár kevés a kutatás, ezek mégis nagyon ígéretesek voltak: a fájdalommal küzdők életminősége sokat javult, valamint nem alakult ki az ópiátfüggőség, mint a – főként Amerikában kapható – ópiáttartalmú fájdalomcsillapítók esetében.

Krónikus fájdalomcsillapítás

Egy 2018-as, angol nyelvű tanulmány azt mutatja, hogy a CBD hatásos lehet az olyan krónikus fájdalmak esetében, mint:

Ezzel kapcsolatban a kutatók, több tucat kísérlet után, arra a megállapításra jutottak, hogy a kannabisz hatékony az ilyen típusú, krónikus fájdalmak kezelésében.

Azonban a kutatók, a fájdalomcsillapító, és gyulladáscsökkentő hatás mellett, leginkább azt emelik ki, hogy, nem alakul ki sem függőség, sem tolerancia a CBD és a THC megfelelő mértékű használatától. Az utóbbi azt jelenti, hogy nem kell megnövelni a CBD mennyiségét idővel, hogy ugyanazt a hatást elérjük, hanem ugyanazt az adagot szedhetjük hosszú távon.

Kannabisz olaj ízületi gyulladásra

CBD olaj izületi gyulladásra, reumára

Egy 2016-ban végzett kísérletben a kutatók megvizsgálták, hogy hogyan hat a CBD ízületi gyulladásban szenvedő patkányok esetében.

A kutatók az ízületi gyulladásra CBD krémet használtak, 4 egymást követő napon keresztül. A patkányok napi 0,6 mg, 3,1 mg, 6,2 mg vagy 62,3 mg CBD tartalmú krémet kaptak.

Az alacsony hatóanyagtartalommal kezelt patkányok esetében nem igazán volt javulás. Azonban 6,2 mg már elégnek bizonyult a fájdalom és a duzzanat csökkentésére. Érdekes, hogy a 62,3 mg-os mennyiség ugyanolyan hatással bírt, mint a 6,2 mg-os érték – vagyis semmilyen különbség nem mutatkozott.

A patkányokon végzett kísérlet tehát nagyon biztató, viszont embereken még nem vizsgálták. Mindenesetre a kutatók úgy gondolják, hogy a CBD krém gyulladáscsökkentő és fájdalomcsökkentő hatással bírhat ízületi gyulladás, reuma esetén.

CBD gerincsérv (porckorongsérv) esetén

A porckorongsérv (ami köznyelvben gerincsérvként terjedt el) sokak számára egy nagyon ismerős betegség. Rendszerint a porcok évek óta történő kopása okozza, és elég egy rossz mozdulat, hogy sérv alakuljon ki.

Persze nem minden esetben van tipikusan derékfájós tünet. Ha gyakran vagy állandó jelleggel nyakról lefelé sugárzó fájdalmat érzel (például a vállba, derékba), akkor érdemes megnézetni, hiszen könnyen lehet, hogy már kialakult a sérv – csak épp még nem olyan súlyos.

Mindenesetre, aki már egyszer szenvedett gerincsérvben, az tudhatja, mennyire iszonyatosan tud fájni.

Azonban a CBD képes arra, hogy mérsékelje, elviselhetővé tegye ezt a fájdalmat. Természetesen van az a mértékű fájdalom, amit csak kábító hatású fájdalomcsillapítókkal lehet kezelni. Épp ezért bármilyen mértékű is a fájdalom, porckorongsérv esetén mindenképp fordulj orvoshoz, hogy megbeszéljétek a kezelést, az esetleges műtétet, és a gógytornát.

Kannabisz olajjal a fejfájás ellen?

CBD-vel a migrénes fejfájás ellen?

Először is érdemes leszögezni, hogy a migrénnel kapcsolatos vizsgálatokat nem kizárólag CBD-vel, hanem a CBD-vel és THC-val együtt végzeték el. A kísérletek két fázisban zajlottak.

Az első szakaszban 9% CBD-t és szinte nulla THC-t kaptak a résztvevők. A migrénes fejfájás nem csökkent sem kis-, sem magas dózisban. Viszont, amikor az adagokat 200 mg-ra növelték, a fájdalom mintegy 55%-kal(!) csökkent.

A második fázisban a CBD szintén 9%-os volt, viszont 19% THC-t tartalmazott. Amikor az adagokat 200 mg fölé növleték, 40,1%-kal csökkentek a migrénes rohamok a résztvevők körében.

Magas dózisban tehát a full spektrumú kannabisz olaj, vagy kapszula hatásos lehet.

Szerepe a rák kezelésében

A kannabisz olaj nagyon hatékonyan csökkentheti a kemoterápiás kezelések mellékhatásait, mint például az étvágytalanság, a hányás és a fájdalom.

Egy 2010-es kísérletben a kemón átesett betegek THC-CBD kivonatot kaptak, opioidokkal együtt, ami hatékonyabb fájdalomcsillapítónak bizonyult, mint csak az ópiát tartalmú gyógyszerek.

Egy másik tanulmányban CBD sprayket is vizsgáltak, ahol a kutatók hasonló eredményre jutottak.

 

A kannabisz és az aszpirin esete

Olvastam egy érdekes cikket a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület (MOKE) honlapján. Arról írtak, hogy a kannabisz 30x erősebb fájdalomcsillapító vegyületet állít elő az aszpirinnél. Viszont ezt a hatást nem a két legismertebb hatóanyagnak, a THC-nek és a CBD-nek tulajdonítják, hanem két, kevésbé ismert molekulának: a kannflavin A-nak és a kannflavin B-nek.

Mivel ezekről a hatóanyagokról még relatíve keveset tudnak a kutatók, így egyelőre nincs áttörés abban, hogy szintetizálni tudják őket. De ha nagy mennyiségben képesek lesznek rá, akkor az új utat törhet a fájdalomcsillapítók világában – hiszen az USA-ban például nagyon nagy probléma az ópiátfüggőség.

Ennek alternatívája lehetne a kannflavin A-, és -B, hiszen a használatuk nem okozna függőséget, viszont nagyon nagy hatásfokkal bírnak.

Összegzés – végső gondolatok

Ahogyan te is láthatod, a kannabisz olaj hatékony segítség lehet a fájdalomcsillapításban, azonban még rengeteg, emberekkel végzett kísérletre van szükség, amíg a kutatók biztosan ki merik jelenteni, hogy hatásos. Viszont az eddigi tanulmányok alapján

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük